2008. október 23., csütörtök

Crisis? What crisis?

Peter Berger egyik könyvét a következő képpel kezdi: a varázsló fázósan összehúzta a bundáját a tűz körül, majd megszólalt. „Válság van. A dolgok nem mehetnek így tovább!” És azzal elkezdődött.

Bizonyos értelemben a krízis nem rendkívüli helyzet, hanem a dolgok normális állapota, a conditio humana lényege: rendszeresen döntési helyzetekbe kerül az ember. A fordulópontot jelentő döntési helyzet sem tragédia feltétlenül, hiszen lehet a fordulat a megtérés, megvilágosodás és hasonlók, hibáink és bűneink belátása. Ami Sámsonnal történt rabsága idején Milton leírása szerint. A modern ember fél a döntéstől, a fordulópontoktól pedig még inkább, mert abba a lehetetlen önhitt hitbe ringatták és ringatta magát, miszerint a létező világok legjobbikában él, és életmódja a lehetséges legjobb, minden értelemben. Bármiféle változtatás a lehetséges legjobbhoz képest csak hanyatlás lehet.

Azonban a krízis önmagában nem valami kerülendő rossz.

De Magyarországon egy ideje beszélnek a válságról, meg az ő prófétáiról. Ezalatt azonban elsősorban a gazdasági válságot értik: hogyan alakul a GDP és egyebek. Mivel a gazdaság és minden, ami mérhető lett a hazai politikai nyelv egy meghatározó aspektusa, ezért Feri és csapata trükkök százaival előállította a kívánatos számokat. „Ha ez kell nektek, megkapjátok!” Kádár korában sokkal egyszerűbb volt a kívánatos számok legyártása, ami rendszere felsőbbrendűségének ékes bizonyítéka.

Azonban a búzablogon „is” egy fontos megjegyzést tett: „8 millió ember keresi, hogyan ne fogadjon szót”. A gazdaság mellett, sőt, meglátásom szerint, az előtt politikai válság van Magyarországon. Igen, az emberek zöme nem akar engedelmeskedni a törvényeknek, a kormányzati hatalom romokban, és mellesleg az emberek közti kapcsolatok is meglehetősen romosak.

Már korábban írtam, hogy a politika nem alapulhat pusztán erőszak tevésen vagy a korrupción. Bizony Machiavelli, Lenin és Gramsci, meg mai híveik tévednek. A hatalom intézményei, a „trón” így megszerezhető, elég egy napra rávenni az embereket némi száraz tésztával, hogy a megfelelő módon szavazzanak. Azonban a mai Magyarország e formalizmus cáfolata: a formális, jogi-intézményes hatalom nem sokat ér, legfeljebb annyit, hogy más sem gyakorolja — nem használhatja így senki sem fel ellenünk. Ez hasonló taktika, mint a fociban a labdatartás: addig sem lehet gólt lőni nekünk, bár gólt mi sem tudunk lőni.

A magyarok bizony engedetlenek.

Hevenyészve három magyarázatot látok:

— az ember eredendően engedetlen, lázongó lény Éva, a liba óta. Ez van. Kevésbé az engedetlenség, inkább az engedelmesség a megmagyarázandó. Az eredendő bűn keresztény tanítása mellett egy empirikus megfigyelés: „Ezenkívül bizonyos, hogy az állam mindenkor inkább polgárai, mint ellenségei miatt forog veszedelemben, mert ritkák a jó polgárok. Ennek következtében az állam egész jogának birtokosa mindig jobban fél majd a polgároktól, mint az ellenségtől, s ezért azon lesz, hogy vigyázzon magára, ne annyira gondoskodjék az alattvalókról, mint inkább résen legyen velük szemben, főleg azokkal szemben, akik a bölcsesség hírében állnak, vagy gazdagságuknál fogva hatalmasabbak.”

— a baloldal általában, jó 200 éve érzéketlen az engedelmesség habitusát kialakító intézmények fontossága iránt. Pontosabban, rombolja a családot, az iskolát, az Egyházat, és bármit, ami tekintélyen és elfogadáson alapul. Baloldalt mondok, és ebbe nem csak a munkásmozgalmat értem bele, hanem mondjuk olyan alakokat is, mint Karl Popper. A mai delegitimitással küszködő hazai baloldali hatalom egyik alakja pár éve még a engedetlenség és ellenállás prófétája volt, míg hatalomtechnikussá nem lett.

— ez eddig azonban két általános magyarázat, nem magyar sajátosságok. A magyar sajátosság az, hogy a poszt-kommunisták elfogadták és folytatták az említett marxista materializmust: csak az erő és a pénz számít. Valakit vagy lenyomunk, vagy megveszünk. Azonban ez nincs így. A politikai közösség morális: tartalmaz közös morális előfeltevéseket a jóról-rosszról, helyesről-helytelenről. Ezt a morális közösséget egy ügyes politikus alakíthatja, de mindig korlátot jelent a számára. Feri, a pojáca részben képtelen elfogadni bármilyen korlátot. Szociopata, segítségre szorul. Másrészt alakítani is képtelen volt ezt a morális közösséget: csak lefizetni illetve megfélemlíteni akart. A 2006-ban szétszórt milliárdok elegendőek voltak a formális hatalom megszerzésére, úgy gondolták, az ellenzők végigverése elég lesz a béke megteremtéséhez. És valóban, realista hatalomtechnikusok elégedetten csettintenek, béke van és a hatalom is megvan még. Csak egyre kevesebben engedelmeskednek, önként senki sem kooperál ezzel a kormányzattal. Ez háború esetén válhatna világossá, amitől a modern világ most megkímél minket.

Két részből áll az ország: az egyik várja a politikai közösség helyreállítását, a másik csalódottan látja, hogy semmit sem ér a hatalom önmagában, és rettegve várja az előbb említettek esetleges hatalomgyakorlását.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Imago animi sermo est (Seneca)