2009. május 2., szombat

Hanamatsuri


Gautama Siddhārtha herceg születésnapja idén május 2-ra esik a kínai luniszoláris naptárban (s így Koreában is ma ünneplik). Japánban „ugyanez” az ünnep április 8-án volt, de mi most luniszolárisak leszünk, hogy kijöjjön a lépés, ha a kicsinyes és földi politicizmus miatt egyszer már elfeledkeztünk a dátumról. Persze ez mégsem olyan nagy hiba, mert Indiában, Srí Lankán, Vietnamban, Thaiföldön stb. máskor és máskor ünneplik e korántsem jelentéktelen „eseményt”. A theravādin buddhisták például a Wesak héten, amelyre a Vatikán is elküldte idei üdvözletét.

Idézőjelbe tettem az esemény szót, hiszen nem csupán születésről, hanem tökéletes szellemi „újraszületésről” is szó van ez esetben (amely egyáltalán nem a reinkarnáció szinonimája, sokkal inkább annak meghaladása): a Mahāparinirvāna, azaz a nagy és tökéletes nirvána megvalósításáról is, mely által a Hercegből — Gautama-ból, Śākyamuni-ból (A Sákja „klán” magányos bölcse) — király lett, egész pontosan Világkirály. Sajátos és nem véletlen összefüggés, hogy ez a születésnap egybeesik a Buddha földi és létezői értelemben vett halálával is.


Miért is indokolt e napról megemlékezni Körünkben? Ennek oka, hogy a Hanamatsuri szertartásai közé tartozik, hogy a hanamido nevű kis oltáron teával öntik le az Újszülöttet jelképező kis, álló szobrot, megismétlendő az édes, mennyei esőt, amely a Herceg születésekor záporozott alá az Égből, Lumbini kertjében, ahol Māyā megszülte gyermekét, a madarak éneke és a virágok kelyhének nyílása idején.

Ez a jobb kezét fenn, bal kezét lenn tartó Gyermeket „fürdető” szertartás a kambutszu elnevezést viseli, s nyilvánvalóan szorosan összefügg a japáni buddhizmus egyik (sohasem kizárólagos), bizonyos értelemben nőies „útjával”, a csa-dóval (vagyis a tea útjával).

A Hanamatsuri-n egy fehér elefánt is szerepet kap, mint az „Újszülött” hordozója. De erről majd máskor írok, mert még kitör az ellenségeskedés a szürke és a fehér elefántisták között.







2 megjegyzés:

  1. Loxon,
    Láthatóan gyorsan gyógyul. Ennek úgy örülünk.
    E poszt alapján nemcsak európaiértelembenvett, de ázsiaiértelembenvett konzervatív is lehet.
    ;)

    VálaszTörlés
  2. Namo Buddho

    Mondjuk én maradok május 8-ánál.

    VálaszTörlés

Imago animi sermo est (Seneca)